Csaló



  • Sziasztok!

    Először is remélem, hogy jó helyre és megfelelő formában írom ezt, amennyiben mégsem, kérlek nézzétek el nekem, ez az első bejegyzésem a fórumon.

    A probléma a következő, az egyik ligában, amelyben játszom, van egy menedzser, aki konkrétan négy csapatot irányít, négy különböző fiókkal. Ez egyértelműen kirajzolódik egyrészt, a csapatai közötti nevetséges átigazolásokból (a főcsapatként használt kis csapat, jóval az érték alatt vásárol játékosokat, a másik három nagyobb csapattól), másrészt abból, hogy a fiókok mindegyike, ugyanazon ligákban van jelen.

    Ezt már több, mint egy héttel ezelőtt jelentettem, meg is erősítettem, annak rendje és módja szerint, de azóta sem történt semmi. Amikor újból a jelentés gombra kattintok, azt írja, hogy már jelentették a dolgot, és dolgoznak az ügyön. Ez világos, de ha ez addig tart, míg véget ér a szezon, akkor kb. feleslegesen költöttem nem kevés Coin-t a csapatra, ha egy csaló, ilyen eszközökkel megtudja nyerni a bajnokságot. Ezért érdeklődnék, hogy van-e esetleg bármi, amit lehetne tenni az ügyben, vagy továbbra is várjak türelemmel?

    A segítséget előre is köszönöm!


  • Hungarian Moderator

    Szia,
    Megnézzük mi történt.
    Nyilván ez nem elfogadható állapot.
    @scottibrahim



  • @chypy20

    Rendben van, köszönöm!


  • Community Manager

    Ha az angol oldalon bejelentkezve küldöd el a jelentést, akkor én abból semmit sem látok. Az ottani jelentéseket a nemzetközi csapat tagjai kezelik. A jelentést már lezárták, utánanéztem a dolognak és a jelek szerint több fiók is le lett zárva.



  • @scottibrahim

    Világos, elnézést, erről nem tudtam. Ellenben a kérdéses probléma valóban megoldódott, a szóban forgó fiókok letiltásra kerültek.

    Mindenesetre nagyon köszönöm a figyelmet és a segítséget!

    További minden jót!


  • Hungarian Moderator


Log in to reply