• Hungarian Users

    Körülbelül három hete sem telefonon, sem PC-én nem igazán lehet bejelentkezni a játékba.
    A telefon csak pörög, a gép meg nagyon lassú lett.

    Reklámok megnézése, ugye tudjátok, ez a vissza-visszatérő vesszőparipám.

    Beállítom a telefonom évek óta már, ha eltelt az egy óra, akkor megint jelez és mehetnék reklámokat nézni a bónusz pontokért.

    Igen ám, de most nem így működik sajnos megint.
    Eltelt vagy négy hónap, egy betűt sem kellett írnom, működött végre minden ahogy illik.

    Most azonban egyszerre kell csinálnom a reklámokat, de sajnos a kilenc darab megnézéséhez, kevés az egy óra.
    PC-én hatot tudsz lejátszani, telefonról még pluszban hármat.

    Telefonról mire betölt egyáltalán a játék és elkezdhetném az elsőt, legalább fél óra.
    PC szintén lassú, mint a csiga.

    Minden létező dolgot előzményeket és a többit mind töröltem mindkettőről még mielőtt ezt tanácsolnátok. 🙂

    Szeretném, ha megint minden rendben, gyorsabban menne, mint a legutóbbi nyomdafestéket sem tűrő beírásom után történt.
    Érdekes, akkor amikor azt beírtam, már másnap minden hapy volt.
    Miért kell állandóan belepiszkálni ebbe vajon és elrontani???

    Kíváncsian várom az illetékesek válaszát.

    Köszönöm szépen.

  • Hungarian Moderator

    @toronydarus
    Helló, azért ne gondold már azt hogy a múltkori írásodtól javult meg a játék, és Hollandiában összecsinálták magukat az írásodtól és már állítottak is a sávszélességen.
    Ez is megjavul mint az előző probléma, csak idő kérdése.

  • Hungarian Users

    MODERÁLVA

  • Hungarian Moderator

    @toronydarus Kedvesebben légyszi. Valószínűleg véletlen egybeesés volt legutóbb. Hidd el, mi nem piszkáljuk, mások sem. Ingyen utánaddobják a bónuszokat, ajándék lónak ne nézd a fogát, ha csak így megy sajnos, az is jobb, mint a semmi, az én időmben ott voltak a videók de sosem nyílt meg egyik sem, annál még mindig jobb a fél óra töltés 😄

  • Hungarian Users

    @kapuszaggató

    Bocsánatot kérek!

    Biztos bennem van a hiba.

  • Hungarian Users

    @toronydarus Telefonról a játék a mai napig nem tölt be, csak órákat kell kivárni.

    Nem tudom, Ti Moderátorok miért vagytok?

    Egy: cseszegetni azt, aki segítséget vár és jelzi felétek a problémát...
    Kettő: esetlegesen megköszönitek , hogy segíthettünk jelezni?

  • Community Manager

    @toronydarus Azért vagyunk, hogy segítsünk,nem pedig azért, hogy a bunkóságot szótlanul tűrjük. Senki nem "csesztetett", csupán arra szerették volna felhívni a figyelmedet, hogy próbálj meg emberi hangon kommunikálni velünk. Ha erre képtelen vagy, akkor ki leszel tiltva a fórumról, függetlenül attól, hogy jogos a panaszod.
    Ami a problémát illeti, valóban belassult néhány felhasználónál a játék, de remélhetőleg rövid időn belül visszaáll a játék a normális állapotba.

  • Hungarian Users

    @kapuszaggató

    Sajnos a telefonról a játék végleg "meghalt"

  • Community Manager

    Mobilverzióról van szó vagy az alkalmazásról?

  • Hungarian Users

    @scottibrahim Mobilra letöltött alkalmazásról játszom. 🙂

  • Community Manager

    Wifi vagy mobilnet? Néha nálam is előfordul, hogy előbbiről nem indul el az alkalmazás, konkrétan ma délelőtt is ez volt a helyzet. Mobilnetről meg rendesen ment... Ilyenkor újraindítom a routert, magyarul kihúzom a konnektorból, aztán visszadugom.

  • Hungarian Users

    @scottibrahim Igazad lehet.
    Wifi.
    Nyugdíjas vagyok és ritkán használom a mobil netet.
    Ma éppen kórházban voltam, bekapcsoltam az adathasználatot és onnan azonnal betöltött a játék, ment minden flottul.
    Köszönöm a tanácsot.
    A routert próbáltam ma is újraindítani ( egyébként hetente áramtalanítom öt percre ) de az nem oldotta meg a problémám sajnos.

  • Hungarian Users

    @toronydarus Találtam valamit, lehet ez lesz a jó megoldás.
    Wifin keresztül beléptem a játékba a kedvenc böngészőmmel, és nem a telepített alkalmazással.
    Úgy tűnik, ezzel jobban megy.
    Igaz itt megint csak hat darab reklám videó megtekintésére van lehetőségem a kilenc helyett, mint a PC-én, de már ez is valami. 🙂
    Nem is értem, hogy nem jutott eszembe ez a lehetőség, de köszönöm még egyszer a segítséget.