• Community Manager

    A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Magyar Egyéni Bajnokság, a jelenlegi tervek szerint 96 résztvevővel. A verseny három fordulós lesz és a Klubtörténelem ligákat fogjuk használni.

    Selejtező: 8 liga, mindegyikben 12 csapattal, az első hat menedzser jut tovább a középdöntőbe.

    Középdöntő: 4 liga, mindegyikben 12 csapattal, az első három jut tovább a döntőbe.

    Döntő: 1 liga 12 csapattal, a végső győztes lesz az idei egyéni magyar bajnok.

    A tervek szerint a döntő három dobogósa jutalmat kap majd (500, 300 illetve 100 érme), de ezek a számok még változhatnak.

    Az edzőtábor, a zárt ajtós edzés és az időzítők felgyorsítása ki lesz kapcsolva, a barátságos meccsek tiltva lesznek. A szabályzatot érintő egyetlen jelentős változás az egyesületeket érinti, egy egyesület maximum 8 menedzsert nevezhet. Erre az esetleges összejátszás elkerülése végett van szükség. Az első körben irányított sorsolás lesz, vagyis ugyanazon egyesület tagjai nem kerülhetnek egy csoportba. Ha lehetséges, akkor ez a második körben is így lesz.

    A nevezési időszak a mai naptól egészen augusztus 29-ig tart. Nevezni a felhasználónév megadásával lehet. Liga moderátorokra idén is szükség lesz, de a liga indításához nem lesz szükség érmékre. Aki vállalni tudná a feladatot, az a nevezésnél írja meg, hogy melyik fiókját használná és hogy melyik csapatot szeretné a Klubtörténelem-A ligából.
    Az első forduló szeptember 2-án indul az esti órákban.

    Sok sikert mindenkinek!

  • Hungarian Users

    @scottibrahim Nevezni szeretnék.
    rushcoupe köszönöm!